Régóta nem írtam, mert a hét kicsit sűrűre sikeredett, talán a nagy fehér főnök (aki egyébként Barna) jelenlétének köszönhetően. Csütörtökön közös vacsorát csaptak nekünk és néhány brazil vendégnek egy tipikus körbeugrálós, nyolc pár evőeszközös, alátéttányéros helyen. Volt vagy öt fogás, köztük természetesen hal és kicsit nyers marha. Jópofiztuk, ettünk, ittunk, végeredményben nem volt rossz.

Másnap Barna főzött nekünk Carlos lakásán egy jó, kiskert java típusú zöldséges ragut, ami természetesen nagy siker volt a maga nemében, és a fazék teljes kipucolásával járt. Hozzá jóféle borokat kortyolgattunk, meg játszottunk ismér Carina babájával. Az egyetlen árnyoldala az estének az időbeli elcsúszás volt, mivel borzasztó nehéz volt beszerezni az alapanyagokat. Normális zellert nem lehetett kapni, pedig nálunk ugye az az egyik "best zeller" a piacon, továbba a petrezselyemgyökér sem ismert arrafelé, pedig angolon és németen keresztül portugálra fordítva is próbálkoztunk, hiába. A másik hiánycikk a tárkony volt, de végülis megoldódott nélküle is a zöldséglé ízesítése.

Szombaton a két nebuló és a két főnök együtt ment kirándulni. Elsőként az óceán partján lófrálgattunk, régi szélmalmok maradványai közt, majd egy hatalmas gusztusos halat tuszkoltunk a bendőnkbe, és borral öblítettük. Az étterem nagyon zsúfolt volt, a télies idő ellenére is. Tíz percet kellett várnunk egy asztalra, míg a szomszéd éttermek kongtak az ürességtől, nyilván mert az emberek oda járnak, ahol jó. A hangerő bent kicsit az iskolai menzákat idézte, de a kajára semmi panasz nem lehetett. Előételnek sült kolbászt és "lecsós" kagylót kaptunk, nagyon jó ízű volt mindkettő.

Ebéd után még megnéztünk egy szörfös helyet, ahol a szélcsendnek köszönhetően senkit sem találtunk, viszont gravitációs anomáliára lettünk figyelmesek:

Nem sokkal később érdekes légköri optikai jelenségnek lettünk szemtanúi. Egy szép szivárvány kísért minket utunkon:

Aztán nagy nehezen eljutottunk Ponte de Limába, ahol egy nagyon régi, talán római kori alapokon nyugvó hortobágyi kilenclyukút kaphattunk lencsevégre:

Közben Barnának komoly, vad bikákkal kellett  megküzdenie:

A nap végén, a sok sok kaland után Braga városában kötöttünk ki, ismét meglátogatva Sameirot és Bom Jesust,  mivel Barna még nem látta ezeket. Én harmadszor voltam, ebből idén másodszor, szegény Carlos pedig már vagy tizedszer. Ennek ellenére tudtam élvezni, sőt, szívesen jönnék ide gyakrabban is, ha lenne rá lehetőségem.

Jó portugál szokás szerint folyt szét az idő a kezeink között, és elég késő volt már amikor elindultunk Pedro bragai lakása felé. Már nagyon éhesek és szomjasak voltunk, de ő még kocsival gyorsan körbevitt minket a városon, úgy vadmalac módjára. Ahol nem lehetett gyorsan menni, ott mindig ment ezerrel, egy kicsit fel is kavarodott a gyomrom, pedig szoktam bírni az autózást.

Azért végül megérkeztünk hozzájuk, ahol a felesége közreműködésével fantasztikus halvacsorát rittyentett a tiszteletünkre, és 37 éves portóival kínált bennünket. Zamatos volt. Cserébe sütöttem nekik palacsintát, és csináltam túros-mazsolás tölteléket bele :) Egy picit bénáztunk a recepttel, Barna telefonos segítséget is kért, de megoldottuk, jó lett.

Ennyi mára! A rakott tőkehal képével búcsúzom: